12. Rész/Egy tökéletes este

-Mi lenne, ha..?-kezdett bele újból mondatába, de megint csak abba maradt.
-Igen?-fürkésztem. Nem sok mindent vettem ki arc mimikájából, tehát csak találgattam, hogy miként óhajtja folytatni kérdését.
-Mi lenne, ha...elmennénk valahova?-nézett rám egy féloldalas-szívdöglesztő-mosoly kíséretében.
-Most?-húztam fel a szemöldököm.-De hát...10 óra múlt 5-de itt közbe vágott.
-Nem érdekel! Megyünk!-ült fel.-Te és én..-nos..mondanám, hogy tartottam az ötlettől és, hogy visszakozni akartam, de akkor hazudnék.
-És ha én nem akarok menni?-néztem rá az épp öltözködő Tomra, aki a mondatom hallatán rám kapta gyönyörű kék szemeit.
-Akkor elrabollak!-mondta halál komolyan, mire én elvigyorodtam és felálltam, hogy felöltözzek.
-És pontosa hova lesz a séta?-léptem a szekrényemhez.
-Még nem tudom! De azért vegyél pulcsit, mert már kezd hűvösödni!-jött mögém és arcon puszilt.
-Nélküled én halálra unnám magam!-nevettem fel.
-Szívesen!-kacsintott. Igazából nem tudom, hogy milyen a szerelem...még sosem voltam igazán szerelmes.. de azt tudom milyen az, ha valaki annyira fontos számodra, hogy ha nincs veled egy hatalmas kalandban, az már nem is ugyan olyan...nélküle a napjaid unalmasak és csak arra vársz, hogy mikor láthatod már Őt! Mikor este, ha nem tudsz aludni és felhívod őt nem kinyomja a  telefont, vagy mondja azt, hogy "majd reggel megbeszéljük", hanem felveszi és mintha csak délután 2-kor hívtad volna annyit monda:"5 perc és ott vagyok!" És ha nincs igazad sem vágja a fejedhez, hogy mekkora hülye vagy, hanem megpróbálja elmagyarázni, hogy az nem biztos, hogy úgy van ahogy te azt gondolod, ha pedig nem megy akkor pedig annyiba hagyja a dolgot, mert nem fontosabb egy hülye kérdés, mint a...mint a ti...barátságotok!

Halkan lelopkodtunk a lépcsőn és kiosontunk a házból. Mindketten felvettük a pulcsink kapucniját, mert hát az olyan brutál menő, ha a sötétben a fekete-nekem sötét lila-pulcsid kapucniját a fejedre húzod. A közeli erdő felé vettük az irányt, ahol múltkor láttunk egy dombot, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a közeli tópartra. Útközben még néhol világítottak az utcai lámpák fényei, de később már csak a hold fényében tudtunk tájékozódni...na meg persze a nagyon sötét helyeken a telefonunk kijelzőjével. Mikor megérkeztünk a dombra, egy-számomra tökéletesen- megfelelő helyen leültünk és beszélgetés közben csodáltuk a holdfényében úszó tavat.
-Annyira gyönyörű.-bámultam a vizet, mire Tom is egyetértően bólintott. Tudom, ez most nyálasan és giccsesen fog hangzani, de annyira tökéletes volt ez a pillanat...nem kellettek drága cuccok vagy bármi...nem, ez így volt jó. Egy idő után azon kaptam magam, hogy őt nézem..
-Tudom, hogy jól nézek ki, de hogy ennyire, hogy percekig csak engem nézz...-fordult felém mosolyogva. Én csak mosolyogva elkaptam tekintetem és a füvet kezdtem tépkedni mellettem.
-De nem mondtam, hogy zavar!-pillantott megint rám.
-És az zavarna, ha ide ülnék?-nevettem fel, mert szerettem volna, ha valami tartja a hátam, ugyan is magát már nagyon nem tudta a fáradságtól.
-Nem.-nevetett fel ő is, majd terpeszbe rakta lábát én pedig ölébe furakodtam és hátam mellkasának döntöttem.
-Fáradt vagy?-suttogta fülembe, amitől a hideg is kirázott....persze jó értelemben!
-Kicsit!-bólintottam csukott szemmel......jó,jó a kicsinél azért jobban, de azért még ébren tudtam magam tartani.
-Haza menjünk?-simított végig karomon. Már százszor csinálta ezt, most mégis annyira más volt...sokkal jobb!
-Dehogy is!-ráztam meg fejem. Még maradni akartam..még nem élveztem ki eléggé ezt az egészet, hogy itt vagyunk kettesben, egy "holdfényes éjszaka"(na jó az előbbi csak poén volt, azért ennyire nem vagyok nyálas!!) Ő kezein támaszkodott maga mellett, mire én egy hirtelen ötlettől vezérelve jobb kezemet kezére raktam és pár ujját kezem közé fogtam. Körülbelül kétszer akkora a keze, mint az enyém, ezért ez az egész elég vicces és aranyos kép lett. Ő hüvelyk ujjával végig simított kézfejemen, majd hajamba puszilt.
-Tom?-szólaltam meg halkan.
-Igen?-ő is szinte suttogott.
-Mi történt tegnap este?-ez volt az a pillanat, hogy elérkezettnek láttam fel tenni ezt a kérdést.
Ő hosszas hallgatás után megszólalt.-Beszéltél álmodban!
-Mit?-fordult felé hirtelen, mire ő felnevetett.-Ne nevess!-nevettem fel én is és gyengéden megütöttem mellkasát.-Mondd meg!-igaz maga felszólítás parancsolónak tűnhetett volna, de hangsúlyom inkább kérően, szinte könyörgően hangzott.
-Hát...ha jól emlékszek azt mondtad:"Tom a legtökéletesebb! És imádom őt!-mondta túl játszva "engem". Én nevetve vállába bokszoltam.-Soha nem fogok mást szeretni!-folytatta, mire én próbáltam befogni a száját.
-Nem is ilyen a hangom!-tettem kezeim szájára, de ő könnyed mozdulatokkal elvette őket onnan.
-Ő a mindenem!-támadásom végett, hanyatt esett a fűben én meg rá estem, de ez egyikünket sem zavarta, folytattuk a harcunkat.
-Tom! Elég!-nevettem folyamatosan.
-Ő egy adonisz és...-emelte fel mutató ujját, jelezve, hogy most valami nagyon komolyan dolog következik.:sokkal jobban néz ki, mint Dylan O'Brien!
-Én ilyet nem mondtam!-tettem kezem szájára nevetve. Ő nem vette el kezeimet, csak nézett...én pedig vártam, hogy hátha támad, de nem tette. Hirtelen valami nedveset éreztem a tenyeremen. Megnyalta a kezem, hogy elengedjem, mire én felsikítottam és röhögve hátra dőltem a fűben.
-Így jár az, aki el akar engem hallgattatni!-mászott felém.
-Beteg vagy!-temettem arcom kezeimbe nevetve, mire ő a nyakamhoz hajolva csikizni kezdett. Én egy akkorát sikítottam, hogy egy közeli házból kikiabáltak, hogy fejezzük be, mert kihívják a rendőrséget. Mi Tom-mal egymásra néztünk és-halkan ugyan-de hatalmas nevetésben törtünk ki. Tom visszahajolt a nyakamhoz és folytatta a csikizést, de a számra tette a kezeit, nehogy felsikítsak.
-Tom kérlek szépen!-motyogtam magas hangon a keze alól, mire ő elhúzódott, de pár másodperc múlva visszahajolt, de nem csikizett, hanem apró puszikat hagyott a nyakamon. A számról elvette a kezét végre!
-Tom!-nevettem fel.-Mit művelsz?-szinte kacarásztam...nem volt annyira csikis, mint az előbb, de azért vicces érzés volt.
-Shh!-folytatta, mire én még jobban nevetni kezdtem.-Téged még kényeztetni se lehet!-hajolt arcomhoz.
-Ezt nevezd annak?-nevettem arcába.-Ez inkább szadomazás!-röhögtem fel egy kissé hangosan.
-Miért nem tetszik?-biggyesztette le ajkait.
-De szuper! Köszi...de ha tényleg szeretsz, befejezed!-simítottam végig arcán mosolyogva, de végét elnevettem.
Ő mellém dőlt a fűbe és együtt néztük a csillagokat...ne ez megint nyálasnak hangzik, de tényleg ezt tettük...csillagképeket keresgéltünk.
-Ott van még egy!-mutatott még egyet Tom. Hihetetlen, hogy ő már a 4.-et látta meg, én meg azok közül se láttam egyet sem.
-Én miért nem látom?-szomorodtam el.
-Ott!-fogta meg a kezem és megpróbálta azzal megmutatni.-Látod?-és végre! Végre megláttam életem első csillagképét.
-Látom! Látom! Ott van!-mutattam megint rá. Eléggé belelkesedtem ettől, hisz én még egyet sem tudtam kivenni...még soha!
-Jó mi?-nézett rám nevetve Tom. Én ránéztem és kissé visszafogtam magam, mert ez csak egy csillagkép..
-Jó naa!-nevettem fel.-Még egyet sem láttam..-hajtottam le a fejem mosolyogva.
-Édes vagy!-ült fel Tom is és fél karral átölelve puszit nyomott az arcomra, mire én elvigyorodtam.
-Mennyünk?-nézett rám édesen mosolyogva. Semmi kedvem nem volt haza menni, de mikor a telefonom kijelzőjére néztem és megláttam az időt (ami már három negyed 12-t mutatott!) jobbnak láttam tényleg indulni.
-Ühhüm!-bólintottam egyet, mire ő felpattant és felhúzott engem is. Kézen fogott, mire én összekulcsoltam ujjainkat és így mentünk haza...

                                              Mondhatom, hogy ez, egy tökéletes este volt!


Macikák!!^-^ Szeretném, ha ezúttal több komit olvashatnék, még ha az negatív is, mert így nem tudom, hogy min változtassak!:) Puszilok minden kedves olvasómat! Imádlak titeket!